17január2018

JÁRÁSOK 2013 - Járások kialakítása, járási hivatalok

A területi közigazgatás átalakítása, a Jó Állam születése

A területi közigazgatás átalakítása, a Jó Állam születése 2012-től. A kormány legfőbb célja az állampolgárbarát, átlátható közigazgatás kialakítása - mondta Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján, aki szakmai látogatáson vett részt a Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal és Kormányablaknál.

Az államtitkár elmondta: az új kormány fontos feladata az állam megfelelő, ésszerű és hatékony működtetése, a Jó Állam kialakítása.

A közigazgatás a rendszerváltás óta egy félelmet keltő kifejezés volt, ahol egy összetettebb ügy intézése rengeteg időt és utánajárást vett igénybe - mutatott rá Szabó Erika. Éppen ezért vált a kormány egyik legfontosabb céljává a területi közigazgatási rendszer gyökeres átalakítása, el kell érni azt, hogy az állampolgár elégedett legyen az ügyintézés menetével - tette hozzá az államtitkár.

A reform fontos eleme, egyfelől az egyablakos ügyintézési rendszer kialakítása, másfelől a széttagolt területi közigazgatási szervezetrendszer egységesítése. Az államtitkár kiemelte: a Kormányablak az egyablakos ügyintézési rendszer kialakításának első fázisa.

Az ügyfélszolgálati irodák, huszonkilenc helyben intézhető ügykörrel indultak, amelyek körét március 15-én bővítették, így már az egyszerűsített honosítással kapcsolatban is eljárnak az ügyintézők.

Szabó Erika hozzátette: a hosszú távú cél az, hogy 2013 végére a járási székhelyeken is létrejöjjenek a Kormányablakok, hogy az egyablakos ügyintézés lehetősége minél több állampolgár életét könnyíthesse meg.



Newer news items:
Older news items:

Ha értesülni szeretne minden hírről, mely az új magyar járási rendszerrel kapcsolatos, kövessen minket a Facebook-on is!