17január2018

JÁRÁSOK 2013 - Járások kialakítása, járási hivatalok

7 körzetre osztják Budapestet 2013-tól: 2 budai és 5 pesti körzet lesz

7 körzetre osztják Budapestet 2013-tól: 2 budai és 5 pesti körzet lesz. Az új közigazgatási felosztást a járási rendszerrel egyidejűleg vezetik majd be 2013 január 1-től. Budapesten két budai (Észak, illetve Dél) és öt pesti (Észak, Dél, Kelet, Nyugat, valamint Belső) körzetet hoznak létre.

A KIM javaslata szerint Budapesten lenne egy, az I., a II. és a III. kerületet magába foglaló Észak-budai, egy Dél-budai (XI., XII., XXII. kerület), egy Nyugat-pesti (V., XIII., IV. kerület), egy Belső-pesti (VI., VII., VIII., IX. kerület), egy Észak-pesti (XIV., XV., XVI. kerület), egy Kelet-pesti (X., XVII., XVIII. kerület) és egy, a XIX., a XX., a XXI. és a XXIII. kerületet tömörítő Dél-pesti körzet.

Korábban már eldőlt, hogy a járások területének a megyék (Budapesten a kerületek) határaihoz metszés nélkül kell igazodnia, a járáson belül pedig a székhelytől legtávolabb levő település lehetőség szerint nem lehet messzebb 30 kilométernél. Járási székhely olyan település lehet, ahol kiépült az államigazgatási infrastruktúra, de figyelembe kell venni a közlekedési infrastruktúrát is. A járások kialakításakor szervezeti szinten is szét kell választani az önkormányzati és államigazgatási feladatok ellátását – olvasható a kormányhatározatban.

A javaslat egyik célja, hogy a helyi önkormányzatoktól és jegyzőktől az államigazgatási feladatok a járási kormányhivatalokhoz kerüljenek át. (mno.hu/MTI/jarasok.com)



Newer news items:
Older news items:

Ha értesülni szeretne minden hírről, mely az új magyar járási rendszerrel kapcsolatos, kövessen minket a Facebook-on is!